felvételi meghallgatás-beiratkozás

Információk a zeneiskola működéséről


Az alábbi hangszerekre hirdet iskolánk felvételt:



Az órák időtartama

A növendékek hangszeres óráinak időtartama „A” tagozaton heti 2X30 perc, „B” tagozaton 2X45 perc.

Életkor

Az zeneiskolában 6 éves kortól lehet részt venni az oktatásban. Nem minden hangszert szoktunk ilyen kis korban javasolni, tekintettel a gyermek fizikai fejlettségére, de például  furulya, zenei előképző már az általános iskola első osztályától elkezdhető. 

Természetesen felnőttek jelentkezésére is van lehetőség, hiszen a zenetanulás kortalan. Ebben az esetben tandíjat kell fizetni, melynek összege magasabb, de életkori megkötés nincs. Van 60 év feletti növendékünk is! :) 

Főtárgyi (hangszeres) beszámolók

A zeneiskolában főtárgyi beszámolókra is sor kerül minden félévben és a tanév végén. 

A hangszeres beszámoló jellemzően hangverseny-szerű esemény, a növendékek számára “fellépés”, melyre alkalomhoz illő öltözékben, rendezett külsővel kell megjelenni. 

Tandíj, térítési díj

Intézményünkben a tanulók térítési díjat (azaz az állami támogatás miatt alacsonyabb összeget) fizetnek, a hallgatói jogviszonyban lévő diákok és a felnőtt növendékek pedig tandíjat.

Általában június és február első hetében kell befizetni a félévre meghatározott összeget. Az összegekről honlapunkon a Tandíjak, térítési díjak menüpontban tájékozódhat, a pontos időpontról pedig – mivel azt a tankerület határozza meg minden félévben – a befizetési időszak közeledtével körlevelet küldünk, illetve hirdetményt teszünk közzé a honlapon.

A szociálisan rászoruló, a tartós beteg és a sajátos nevelési igényű tanulók fizetési könnyítést illetve mentességet kaphatnak a köznevelési törvény alapján a megfelelő igazolások bemutatása mellett. (A rendszeres gyermekvédelmi támogatást nem tudjuk elfogadni. További részletekről érdeklődjön a Titkárságon.)

Vendégtanulók

Ők azok a növendékek, akik a melléktárgyi óráikat (szolfézs, zenekar, kamarazene, zeneirodalom stb.) nálunk veszik igénybe de a főtárgyi órákra (hangszeres játék) egy másik zeneiskolába járnak, vagy fordítva. Ilyen esetekben a két zeneiskolának együttműködési szerződést kell kötnie, amit a növendéknek vagy szüleinek kell kezdeményeznie szeptember első két hetében az érintett iskolák titkárságán.

Saját hangszer, hangszerkölcsönzés

A zeneiskolában tanuló gyermekek részére tudunk biztosítani hangszereket, de vannak olyan hangszerek, melyből nem áll rendelkezésre elengedő iskolai hangszer (pl. szaxofon). Ha a szülő tudja biztosítani gyermeke részére a saját hangszert, azt kérjük jelezze a felvételinél.

A PÁN Zenei Alapítványa köszönettel fogadja hozzájárulásukat, amit gyermekeik képzésére (többek közt a zeneiskolai hangszerek beszerzésére és karbantartására) fordítunk. Alapítványunk adatait itt találja.

Korrepetíció  – órák zongorakísérettel

A zongora tanszak kivételével minden más hangszeresnek járnak olyan órák, melyeken zongorakísérettel játszhat, próbálhat. Ezeket az alkalmakat a rendes tanrendbe építjük be, tehát a hangszeres órák egy részén zongorakísérő is jelen van. Ezt nevezzük korrepetíciónak. A korrepetíciók időbeosztását az iskolabelső szabályai alapján osztjuk be, az államilag szabályozott időkeret figyelembe vételével.